Talán az előző írásokkal sikerült ötleteket és egy kis motivációt adnom a babával történő sportolási lehetőségeket illetően. A mai bejegyzésben – egyelőre – röviden a táplálkozásról írok. Arról, hogy én milyen szempontok alapján állítottam össze az étrendem akkor közvetlen szülés után és most 1,5 évvel később. Elárulom, hogy nincs különbség az alapelveket illetően.
Sportolás mellett is sokáig tudtam szoptatni, Kolos 13 hónapos koráig. Augusztusban, merészet gondolva az októberi szülés után, még egy futóverseny is belefért (mellékelt kép). Az anyatej megtartása szempontjából fontos volt, hogy mértékkel és mértékletesen mozogjak. Ugyanezt az elvet folytattam a táplálkozás során is. A szoptatás körülbelül +500 kilokalória energiafelhasználást jelent naponta. Ez már önmagában tetemes mennyiség figyelembe véve a napi alap-energiafelhasználást, ami kb. 2000 kilokalória, plusz, ha még sportolunk is, az + 300-400 kilokalória/edzés. Összeadva majdnem 3000 kcal felhasználásáról van szó naponta. Fontosnak tartottam ennek a megemelkedett kalóriamennyiségnek a változatos, minőségi pótlását. A 80-20% százalékos arányt tartottam szem előtt miszerint 80%-ban odafigyeltem, hogy mit eszek, 20%-ban pedig engedtem a csábításnak, ami az én esetemben leginkább az édességet jelentette. Igyekeztem odafigyelni a három legfontosabb energiát adó tápanyag a fehérjék, zsírok és a szénhidrátok fogyasztásának megfelelő arányára.
Erről a három energiaforrásról egyenként írok majd a következő bejegyzésekben. Röviden és érhetően fogok fogalmazni azzal kapcsolatosan, hogy például miért veszek mindig 2,8-3,5% zsírtartalommal rendelkező tejet és nem a zsírszegényeket, mennyi a minimális napi fehérjeszükséglet és ez mit jelent konkrét ételre, illetve grammokra lebontva stb.
Ha személyes táplálkozási tanácsadásra vagy edzéstervezéssel kapcsolatos konzultációra lenne szükséged, írj nekünk az „i:am/szeretem az életem” facebook oldalon, valamint ha úgy érzed, hogy kisbaba mellett a futás az, ami leginkább belefér az életedbe, akkor jelentkezz be a SportingSmart Fit programjába (regisztrációkor válaszd a Fit célkitűzést) a www.sportingsmart.com oldalon és heti rendszerességgel küldjük neked az edzésterveket hasznos jó tanácsokkal kiegészítve.
Nem érkezett még hozzászólás