Király Nóra vagyok, 36 éves, nem olyan régóta öt kisgyerek anyukája. A családom mellett két másik fontos része van az életemben: a munkám és a sport. Mindhárom tevékenység igen időigényes, ezért komoly szervezés kell ahhoz, hogy minden beleférjen egy napomba.

Férjemmel 2006 nyarán ismerkedtünk meg és már annak az átbulizott éjszakának a hajnalán megbeszéltük, hogy sok-sok gyerekünk lesz. Kevesebb, mint egy év múlva meg is született az első, majd másfél-két évente egy-egy újabb csemete: Andris, Balázs, Zsuzsi, Juli, majd Krisztina.

2006 októbere óta vagyok a XI. kerületben önkormányzati képviselő, 2014 októbere óta pedig alpolgármester, ami azt jelenti, hogy végig dolgoztam a terhességeimet, majd a szülések után is viszonylag hamar visszatértem a munka világába. Igazából ki sem jöttem belőle. TGYÁS, Gyes, Gyed, ezek számomra ismeretlen fogalmak.

Szerencsés vagyok, mert a munkám igazából a hobbim. Munka után kezdődik a második műszak a gyerekek fuvarozásával, edzésekre hordásával, este vacsoráztatás, fürdetés, tanulás, lélekápolás, beszélgetések, mese. Majd ezután következik a harmadik: sokszor késő estébe nyúlóan megbeszélések, egyeztetések vagy éppen harmadik szenvedélyem, a sport.

Gyerekkoromban, szüleim nem erőltették a sportot, amit a mai napig a szemükre hányok. A testnevelésórákat, ha tehettem ellógtam, próbáltam felmentéseket szerezni és 400 méter lefutása is problémát okozott. 19 éves koromig tulajdonképpen kerültem a sportolás minden változatát.

Már főiskolás voltam, amikor megtudtam, hogy kedvezményes bérleteket árulnak egy közeli aerobic terembe. Egy jó barátommal elhatároztuk, hogy mostantól életmódot váltunk és megvettük az első bérletünket. Onnantól kezdve az aerobic rabjává váltam, napi több órát töltöttem mozgással és nagyon élveztem az új életformát. Az aerobic maradt hosszú ideig a sport az életemben, amit utána az első terhességeim alatt sem hagytam abba egy napra sem, bár sokan ellenezték és próbáltak lebeszélni róla. Én végig éreztem, hogy, ami jó nekem, az jó a babának is. A négy gyerekem születése előtti napon még edzeni voltam a hatalmas hasammal és egyiknél sem volt semmi probléma, zökkenőmentes természetes szüléseim voltak.

Szülések után nagyon hamar regenerálódtam és két-három hét elteltével már újra a step-padokon ugráltam. A negyedik szülésem után három hónappal köszöntött be egy új hóbort az életembe, a futás. Férjem eddigre túl volt jó néhány fél-maratoni, maratoni versenyen, szinte naponta járt futni, és hát mi tagadás, kedvet kaptam én is. Kezdetben napi fél óra kocogást határoztam el, de nagyon hamar szenvedélyemmé vált a futás és egyre többet és többet próbáltam teljesíteni. Még nem volt egy éves az éppen legkisebb gyermek, amikor két szoptatás között lefutottam életem első fél-maratoni távját, amit egy több hónapos következés felkészülés előzött meg persze. A második fél-maratonim után egy kisebb térdsérülés miatt, gondoltam, amíg helyre jön a térdem, kipróbálok más sportágat, mert az nyilvánvaló volt, hogy aerobic már nem hoz fejlődést, ahhoz nem volt értelme visszatérnem. Férjem vitt le először crossfit edzésre, ami szerelem lett első látásra. Ráadásul a hajnali, 6.15-ös órák ideálisak is voltak: a gyerekek ébredése, munka előtt letudtam a napi edzést.

Hamar látványos fejlődésnek indultam – ezt mások mondták, nem én, de persze az eredményeim is igazolták – olyan kemény edzések voltak ezek, amikhez hasonlót soha nem tapasztaltam életemben. A súlyemelést, ha tévében láttam esetleg, azonnal elkapcsoltam. Na, ma már másképp van, gyönyörködve nézem a gyönyörű szakításokat, lökéseket, ha igazi profik csinálják. Húzódzkodás, dupla tekerés, burpee, fallabda, felhúzás ezek mind az életem részei lettek.

Életem első crossfit versenyét is abszolváltam 2014 nyarán pont azon a napon, amikor megfogant az ötödik gyermekünk. Amikor egy hónap múlva kezdett leesni a tantusz megijedtem: túl öregnek éreztem magam a szüléshez, kockázatosnak éreztem. Mi lesz a karrieremmel, mit szólnak majd a gyerekek, kezdünk mindent elölről és persze mi lesz imádott crossfit-temmel? A laza aerobic még csak-csak elment terhesen, de súlyt csak nem emelhetek és a végső kimerülésig sem fáraszthatom magam sem az első, rizikós három hónapban, sem később. Drága férjem majd kiugrott a bőréből boldogságában, amikor megtudta, hogy érkezik az ötödik. Próbált megnyugtatni: dehogy vagyok öreg, sok nő ennyi idősen vállalja az első gyerekét, a gyerekek boldogak lesznek, hogy ennyi testvérük van, a karrierem megvár, a crossfit-et meg csinálom, ameddig bírom, úgy, ahogy eddig is. Így is lett.

Az első három hónapban el sem mertem mondani az edzőmnek, bő pólókkal próbáltam takargatni hamar növekvő hasamat. A  harmadik hónap végén sűrű könnyek között elbúcsúztam a crossfit csapattól és megbeszéltük, hogy ezentúl legfeljebb személyi edzésre járok majd. Aztán úgy alakult, hogy még hat hónapig folyamatosan búcsúztam. Jól esett és nem bírtam elengedni. Csináltam ugyanúgy a feladatokat, a wodokat, ami nagyon nem ment, ahelyett mindig kaptam helyettesítő feladatot. Ilyen volt a felülés, burpee, T2B, ugrálókötél, boksz jump, de minden mást a szülés előtti napig csináltam. Igen, még a súlyemelést is. Azt gondoltam, hogy ez a gyerek biztosan már a 35. héten ki fog pottyanni két trusther között. Végül teljesen időben, a 39. héten született meg Krisztina az öt gyerek közül a legnagyobb súllyal és makkegészségesen. Őt is természetes úton szültem, az első fájástól számítva két óra alatt. A regenerálódás is gyors, már alig várom, hogy néhány hét múlva visszatérjek a terembe, újra súlyt emeljek, csináljam a wod-okat és elkezdjek egy tudatos építkezést.

Meggyőződésem, hogy életkedvemet, vitalitásomat, egészségemet az aktív, mozgással teli életemnek köszönhetem. Bíztatok minden édesanyát és leendő anyukát, ne hagyják magukat lebeszélni a sportolásról. Fáradság, terhességi rosszullét, kis pocak, nagy pocak, edzettségi fokhoz mérten mindenki mozogjon. Nagyon fontos, hogy a gyerekek is lássák, a sport alapvető része az életnek. Férjemmel szerencsére hasonlóan látjuk ezt, így nem is kérdés, hogy gyerekeinknek is aktívan sportolnak. Hogyan is lehetne másképp, hiszen a életük első kilenc hónapját is folyamatos testmozgással töltötték.

Tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy mindezt megtehetem. Hatalmas és folyamatos logisztika van a háttérben, és persze a család segítsége, támogatása. A szüleim, a testvéreim, a keresztanyám és persze a férjem bármikor bevethetők, valaki mindig van, aki leváltson, amíg dolgozom, sportolok. Kellenek mindehhez persze a lelkileg kiegyensúlyozott gyerekeink is, akik hat hetes koruktól végig alusszák az éjszakát, szívesen vannak a nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal vagy akár barátokkal.

És végezetül álljon itt a mottóm: ami jó a mamának, az jó a babának is, hiszen, ha anyuci boldog, az kihat a gyerekekre is. Megéri az a néhány külön töltött óra.

A videón pedig a szülésem előtti nap reggeli wod-ját láthatjátok: