Hajós Bernadett vagyok, 34 éves átlagos, dolgozó családanya, csöppet sem hétköznapi hobbival. Szenvedélyem az akrobatikus rúdtánc, amelyet immár 3 éve űzök. A sport korábban is az életem része volt: gyermekkoromban versenyszerűen röplabdáztam, később futottam, és ezzel együtt párhuzamosan az edzőteremben végezhető valamennyi mozgásformát kipróbáltam, keresve azt, hogy mivel hozhatom ki magamból a maximumot, mely sportággal tudom legjobban fokozni az állóképességem, és nem utolsósorban melyik nyújtja számomra leginkább az edzés utáni elégedettség érzését.

Végig próbálva 15-20 mozgásformát – a spinning-től a kangoo-ig – eljutottam a rúdtáncig, és már az első óra után tudtam, hogy ez az én „műfajom”. Közel fél év alatt a kezdő szintről a master szintre jutottam és tudtam, hogy itt sem fogok megállni, hiszen mindig lehet új trükköt tanulni, vagy akár magam is kitalálhatok új figurákat, sőt előttem a lehetőség, hogy mind hazai, mind nemzetközi szinten összemérjem a tudásom. Ebben az utóbbi irányban gondolkodtam, amikor 2012. Karácsonyán megtudtam, hogy gyermeket várok. Boldog voltam, mert ennél szebb ajándékkal nem lephettem volna meg a párom, ugyanakkor „egy világ” omlott össze bennem, hogy fel kell adnom azt – még ha rövid időre is -, amit eddig csináltam, nem indulhatok a következő évben versenyen és aggódtam, hogy a babavárás időszaka alatt elveszthetem az izomzatom és az erőmet.

Mivel a rúdon végzett gyakorlatok erőteljesen igénybe veszik a hasizmot, a növekvő pocakkal együtt pedig megváltozik a test egyensúlyi helyzete, így biztos voltam benne, hogy a terhesség ideje alatt erről a szenvedélyemről le kell mondanom. Az edzőm sem örült volna annak, hogy pocakkal, fejjel lefelé lógva „haladó aysha-t” gyakorlok az óráján.

Bár a rúdtáncról saját és a pocakban lévő gyermekem élete érdekében le kellett mondanom, ugyanakkor a mindennapos mozgást nem adtam fel. Tudtam, hogy a csoportos kismama tornákon és kismama jógaórákon végzett gyakorlatok számomra nem elegendőek, így amellett döntöttem, hogy a terhesség idejére összeállítok magamnak egy edzőteremben végezhető gyakorlatsort, amely kardio és erősítő elemekből tevődik össze, így fenntarthatom a fittségem, a hajlékonyságom megőrzése érdekében pedig folytatom az antigravity jógát és a hot jógát. Természetesen a várandóság alatt végezhető sportról kikértem orvosom, dr. Sobel Gábor véleményét, aki megerősített abban, hogy a terhesség nem betegség, ezért a babavárás időszaka azalatt is bátran edzhetek. Szó szerint ennyit mondott: „ne nyomjak fekve 50 kg-val és ne guggoljak 50 kg-val”. Mindezt betartva hétfőn, kedden, pénteken és vasárnap két-két órát töltöttem az edzőteremben, szerdánként a terhesség 39. hétéig hot jógázni (38 Celsius fok, 1,5 óra) jártam, csütörtökönként pedig antigravity jógáztam a terhesség 26. hetéig.

Az edzőteremben 1 órán keresztül lépcsőztem és emelkedőn sétáltam. A taposásnál maximum fokozatra állítottam a lépcsőzőt és 40 percig lépcsőztem, de bírtam volna tovább is ☺ Mivel az erőnlétem felér egy versenysportolóéval, ezért a pulzusom soha nem emelkedett 100 fölé, így nem veszélyeztettem a pocaklakóm életét. A taposást követően futópadon maximum dőlésszöggel 6,5-7 km/óra sebességgel gyalogoltam 20 percet. Természetesen edzésenként variáltam a két gyakorlat arányait. A taposást és a futást követően következett az erőnléti edzés. A sajátsúlyos gyakorlatokat tekintettem a legbiztonságosabbnak ez időszak alatt. Általában 200 guggolást, 200 kitörést végeztem. A gyakorlatok végrehajtásának módját változtattam, a darabszámot azonban nem. Emellett fekvőtámaszoztam és saját súllyal tricepszre dolgoztam. A mellizmaimat a fekvőtámasz mellett fekve nyomással edzettem. A 20 kg-os rudat két sorozatban 10-15-ször nyomtam ki megerőltetés nélkül.

Fontosnak találtam a hátizmok megerősítését is, gondolva arra, hogy a test egyensúlyi pontja változik, és a szülést követően a gyermek cipelése – a deréktáji részen kívül – ezt a részt veszi leginkább igénybe, ezért 10 percen keresztül csak különféle hátizom gyakorlatokat végeztem.

Nem szerettem volna, hogy a rúdtánc által kidolgozott váll és karizmok leépüljenek, ezért 6 kg súlyzóval erősítettem.

A hasizmaimat hétköznapi gyakorlatokkal – mint pl. hasprés, felülések – nem terheltem, ehelyett statikus támaszokat, és oldaltartásokat választottam, ami egyáltalán nem veszélyes, és hozzáteszem sokkal hatékonyabb, mint akármilyen felülés. Egy órába ennyi fért bele☺ Ha időm engedte, még a szaunát is meglátogattam 15 percre.

Amikor összeállítottam magamnak a gyakorlatsort elterveztem, hogy addig csinálom, amíg bírom, amint úgy érzem, hogy valamelyik gyakorlat megterhelő, vagy a darabszám sok, akkor változtatok és csökkentem a mennyiséget.

Talán magam lepődtem meg a legjobban, amikor még a 40. héten is végig tudtam csinálni mindenféle nagyobb erőfeszítés nélkül az edzésemet. Az edzőtermekben, ahova jártam természetesen megoszlottak a vélemények rólam: többen csak csodálták, milyen jó formában vagyok, irigyelték a fittségem, továbbá megjegyezték „hátulról nem látszik semmi”, azonban akadtak olyanok is, akik diszkréten szóvá tették, hogy a pocakban baba van, és nem kellene emelgetnem magam. Megjegyzem, az utóbbiak táborába tartoztak kevesebben.

Mondhatnák azt, hogy felelőtlen voltam, hogy aktívan sportoltam még a szülés napján is. Azt gondolom, hogy ismerve a teherbírásom, fizikai állóképességem mindig tudatában voltam annak, amit csinálok, figyeltem a testem jelzéseit. Egyszerűen jól esett a mozgás, és jól éreztem magam a bőrömben. Márpedig úgy tartják, ha az Anya jól érzi magát, akkor a gyermek is egész biztosan. Sőt terhesség alatti vizsgálatok is azt mutatták, hogy teljesen rendben vagyok. Teljesen zökkenőmentes 40 hetem volt. A havi terhes gondozáson nem egyszer tette fel a kérdést az orvosom, „miért jár Ön terhes gondozásra, ha minden rendben van?” Mire csak annyit válaszoltam, hogy mert ezt jó hallani☺

A fizikai fittségem mellett érzelmileg is nagyon jól éreztem magam. Elkerültek a hangulatingadozások, nem aggódtam amiatt, hogy hétről-hétre kevesebbet bírok és még a házimunkát is a férjemnek kell helyettem megcsinálni. A mozgás segített elfeledtetni a kezdeti terhességi rosszulléteket, amelyek azt a két órát leszámítva, míg edzettem egész nap kínoztak a terhesség 16. hetéig, továbbá segített felkészülni a szülésre. Nem voltam kívánós, nem vizesedett a lábam, nagyon jól bírtam a nyári meleget, nem is beszélve arról, hogy a várandóság alatt mindössze 3,6 kg-ot híztam, így ellentétben sok várandós nővel, örömmel néztem tükörbe. A párom is hetente dicsért, milyen csinos anyukája van a születendő kislányunknak.

A 39. héttől kezdve minden nap úgy mentem edzeni, hogy talán ez lesz az utolsó nap. 2013. augusztus 12-én – már a 40. terhességi héten járva – még két órát edzettem. Aznap is kocsival mentem az edzőterembe. Azt követően bevásároltam, főztem, mint minden nap. Estefelé éreztem, hogy talán, most már nem sokat kell arra várnom, hogy kezemben tarthassam a kislányom, de első gyermek révén még nem tudtam, hogy jósló fájásokról van szó, vagy valódiakról. Éjfélkor szóltam a páromnak, hogy talán elérkezett az idő. Emlékszem hajnali egy óra után értünk a klinikára. Az orvosom szabadságon volt és vidékről utazott fel. 2.40-kor történt a burokrepesztés és kevesebb, mint másfél óra múlva 4:08-kor megszületett a pici pocakból Hajós Nóra nevű kislányom 3190 grammal és 56 cm-rel. Apgar tesztjének eredménye: 10/10. Annak ellenére, hogy még az utolsó napon is aktívan edzettem és mindössze 3,6 kg-ot szedtem fel, egy teljesen átlagos súlyú, egészséges kislánynak adtam életet. Fittségemnek köszönhetően a vajúdás nem volt több, mint másfél óra. Nem kértem epidurális érzéstelenítést, és ennek ellenére mégsem éreztem elviselhetetlennek a fájdalmakat!

A sport mellett a terhesség 34. hetéig dolgoztam, így a hobbimra csak a munka után jutott időm. Napi 8,5 órában irodai munkát végzek. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert nem a sportból élek, nem vagyok aerobikedző, sem hivatásos sportoló.

Miért is gondoltam, hogy megosztom a történetem, mert egyrészt még mindig sokan gondolják úgy, hogy a várandóság alatt kímélni kell a nőket, és a baba egészséges fejlődése érdekében csak a bizonyos mozgásformák (kismama jóga, kismama torna) végzése javasolt, másrészt vannak olyan nők is, akik azért nem vállalnak gyermeket, mert félnek, hogy épp a sportról kell lemondaniuk. Talán pont előttük példaként szolgálhat az esetem: ha egy kockázatmentes várandóságról van szó, akkor nem kell lemondani az intenzív mozgásról (kivéve: boksz, rúdtánc, ejtőernyőzés és veszélyes sportok), a sport szeretete miatt pedig a babáról. Ez pedig később is érvényes, babával is lehet tornászni, mert mind az anyukának, mind pedig a kicsinek jót tesz a mozgás: az anyuka könnyebben visszanyeri szülés előtti alakját, a picivel pedig korán megszerettethető a torna.

Az aktív mozgásnak köszönhetően a szülés után 6 héttel visszamentem rúdtáncolni. Szinte ott tudtam folytatni, ahol előtte abbahagytam. Sőt jobb formában vagyok, mint valaha. Az edzőim és az edzőtársaim többször megjegyzik, hogy mintha ki sem hagytam volna 10 hónapot! Örülök, hogy ezt nemcsak én érzem így, hanem ők is így látják. Biztos vagyok benne, ha újra babát várok, újra így fogom csinálni, mert nekem már van egy bevált módszerem☺